Pontosan két hete. Két hete, hogy tud a másik világról. Két hete, hogy barátja eltűnt, s sehol sem találják, mintha egyszerűen felszívódott volna. Két hete, hogy Harry nem jelentkezett nála.
Fáradtan csapta össze a gépet. Belefáradt már ebbe az egészbe, épphogy csak belecsöppent. Égető torokkal gondolt vissza a brooklyni életére. Minden sokkal könnyebb volt ott. Igazi, nyugodt élete volt sok mókával és barátokkal. Hiányzott az iskola, a park, Stephen, kivel már oly' régóta nem beszélt, olyan igazán. De még Jarett Sidonski is, a fiú aki mindig randira hívta, de ő sosem foglalkozott vele. Mennyivel egyszerűbb volt..
Egy zaj zökkentette ki súlyos gondolatai közül. Egyszerűen nem rémült meg, hiába is tudta hogy egyedül van otthon. Már annyi furcsaság történt vele, hogy úgy érzi, semmin sem tud meglepődni.
Felállt az ágyáról, s kipillantott a jégvirágokkal fedett, párás ablakán az éj sötétjébe. Kint nem látott semmit, csak a széltől vadul hajlongó kopasz fákat.
Egy sóhaj. Ennyi volt az össz' hang mely szétzúzta az árulkodó csendet. Elena élesen fordult hátra, de csak a rikító ezüst fürtjeit és hófehér bőrét pillanthatta meg, ugyanis fekete ruháját elnyelte a sötétség. Karcsú ujjai között egy elhervadt, fekete rózsával játszadozott, melyről abban a heves pillanatban hullott le az utolsó szirom.
- Mire minden szirom gyászba borul, s a holtak hamvai elszállnak, újra találkozunk. Megmondtam. - Hangja csábítóan csengett a szobában.
- Caidnen.. - feszítő tüdővel suttogta. Egyet pislogott, s a fiú előtte állt.
- Elena.. - búgta, s csontos ujjaival végigsimított a lány vékony arcán.
Mintha szikra pattant volna az érintés nyomán. Elena gyomra összekuporodott, s kirázta a hideg. Eddig csak Harrynél érzett ilyenfajta reakciót, ez mégis más volt.
- Mit szeretnél tőlem? - kérdezte a lány elhaló hangon.
- Tudod, különleges vagy..
Clarissa a parkban ült egy hideg padon. Muszáj volt kiszellőztetnie a fejét. Annyi dolog történik mostanában körülötte, hogy mostanra már teljesen kikészült.
- Clarissa Styles? - zökkentette ki egy barátságos hang gondolatai közül. Felnézett, s egy barna szempárba ütközött tekintete.
- Igen? - kérdezte zavartan. Mit akarhat tőle ez a fiú? Még sosem látta.
- Stephen Hemingway vagyok. Elena Blackwell egyik barátja.
- Ó, szia Stephen! El már mesélt rólad - mosolygott rá a lány. - De hát te nem Brooklynban élsz?
- De igen. Csak muszáj volt meglátogatnom őt. És.. mostanában olyan furcsán viselkedik. Nem tudod mi történik vele?
- Mostanában elég sok dolog összejött.. És nem mindenki van a csúcson, érzelmileg.
- A barátotok eltűnésére gondolsz? Hogy is hívják..?
- Dylan. És úgy vettem észre Elena a bátyámmal is összemelegedett, de ennek nem nagyon örülök. Tudod, ő.. Nem olyan, mint El.
- Ezt hogy érted?
- Olyan, "rossz fiú".
- Nem tudtam, hogy.. kedveli.. az olyan fajtákat. - Stephen hangjában valami furcsa eredetű rezgett.
- Te is.. valami természetfeletti lény vagy? - kérdezte óvatosan Elena.
- Titok - válaszolt mosolyogva Caiden.
- Ismered Harryt?
- Igen, de ő engem nem. - Lángcsóva lobbant kék tekintetében, melyet a lány nem tudott hova tenni. - De most én kérdezek.
- Hallgatlak - sóhajtott a lány.
- Honnan tudsz az éjvilágról?
- Én.. - habozott Elena. Nem tudta, hogy mit mondhat el, s mit nem.
- Nem szeretnéd elmondani?- hajlította oldalra fejét Caiden.
- Inkább nem.
- Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy egy bukott angyal vagyok? - durva mosolyra húzta száját, fehér fogain megvillant a hold erős fénye. - Egy bukott angyal, a rosszabbik fajtából?
- Félnem kell tőled? - a lány hangja erőteljesen töltötte be a szobát.
- Döntsd el te - kacsintott, majd leteperte Elenát. Ráfeküdt, s könyökein támaszkodott meg a lány feje mellett. Mélyen egymás szemébe néztek, és Caiden szenvedélyesen, mégis durván megcsókolta.
- Mit művelsz? - egy rekedt, erőteljes hang jött oldalról, mire Elena megpróbálta eltolni magától Caident, de a fiú csak szorította őt tovább. - Engedd el! - ordított. A lány ezer közül is megismerné ezt a hangot. Harry Styles.
