Titkos minták - chapter three

  Erős, mégis visszafogottan szolid dezodorillatot árasztott, amitől egy pillanatra megszédültem, olyan hirtelen csapott meg. Elsuhanó testéből már forrónak hatott a rideg fagyosság.Vállával aprót lökött rajtam, ennek - és sokkos állapotomnak - köszönhetően hátrafelé kezdtem zuhanni. Azt hittem elesek, de egy hideg, síkos, egyenes rúdnak döntődtem. A korlát.
Reszkető kezeimmel belekapaszkodtam ; olyan szorosan tartottam, mintha az életem múlna rajta. Fejemet alig észrevehetően megráztam. Össze kell szednem magam.
  - El, jól vagy? - egy ismerős hang szólt az ajtó irányából. Tudtam hogy onnan jön, de mégis oly távolinak tűnt. Mintha egy másik univerzumból szólna hozzám. 
  - E-ez mi volt? - kapkodtam a tekintetem újdonsült barátnőm, és az immáron teljesen üres utca között.
  - Miről beszélsz?
  - Az előbb..
  - Mi az? Én nem látok semmit.. - zavart tekintete egy löketet adott. Mióta ide költöztünk egyre inkább érzem hogy kezdek megőrülni.
  - Semmi. Mindegy. Hagyjuk. - Hangom meglepően megváltozott ; mintha egy másik ember beszélt volna. - Azért jöttem hogy megkérdezzem, hogy.. Hogy holnap hánykor indulunk a suliba? - gyorsan kellett agyalnom egy kifogás miatt. Mégis hogyan mondhatnám el neki hogy valójában miért jöttem? Így is elég hülyeséget csináltam már.
  - 7.30-kor találkozunk az utcán. Izgulsz már? - arca rögtön felvillanyozódott, hangja egy izgatott dallamot vett fel. Tehát sikerült meggyőznöm.
  - Igazán? Nem. Semmi nagy cucc nincs ebben. Sosem voltam az a típus aki halálra fárasztotta magát az olyan apróságok miatt, mint hogy például egy új iskolába kelljen mennie. - Vonogattam a vállam.



  Reggel kelletlenül ébredtem telefonomon beállított csengőhangra. Valami nyugtalanítót álmodtam. Tudom. De akárhogyan is akarom, egyszerűen nem tudom mi lehet az. Vajon kapcsolatban áll a tegnap éjjeli ezüst álarcos, szárnyas férfivel? Nem akarom magamnak bevallani, de a tudatalattim tudja, hogy így van.
De nem pepecselhetek ezzel többet, hiszen elkések!
  Leterítettem magamról a takarót, és ülő helyzetbe küzdöttem elnyűtt, fáradt testem. Megdörzsöltem szemeimet, majd felálltam. Átsétáltam a fürdőszobába elfogadható külsőt varázsolni a fejemre, majd felöltöztem.
  7.31 volt amikor kimentem az utcára, de Clarissát sehol sem láttam, csak egy fekete Range Rover autót. Sóvárogva pillantgattam a jármű felé, hiszen  mindig is egy ilyet akartam.  Olyan gyönyörű volt ahogyan a leheletnyi halvány előbukkanó nap sugarai megtörtek rajta.
  - Elena, ott alszol, vagy jössz már? - pár másodpercnyi bambulásom miatt észre sem vettem a kocsiból kifelé kalimpáló Clarissát.
Szemeim a normális kétszeresére nőttek miközben beültem.
  - Öh.. Sziasztok - bizonytalanul köszöntem. Hátul foglaltam helyet, mivel az anyósülésen Clarissa ült. Mellette egy férfi volt.
  - Elena, ő itt a bátyám. - Hátrafordult hogy nagy, barna szemeivel izgatott pillanatokat küldjön  felém.
  - Clarissa, ne forogjál már, légy szíves.. Legalábbis ha nem akarsz balesetet. - Szólt a vezetőülésből egy mély hang, ami oly' ismerősnek hatott, mintha azt már hallottam volna. De nem az a fajta, mint amikor valakivel találkozom az utcán, hanem valami sokkal szürreálisabb.. Mintha álmomban szólt volna.
  - Rosszabb vagy mint egy zsémbes öregember! - üvöltött Clarissa, miközben megérkeztünk az iskola épületéhez. Nagy kapkodással kirántotta a belülről sötét szürke ajtót, s az nagy csattanással záródott helyére, mire észbe kaptam és én is kiszálltam egy halk, elmormogott 'szia' kíséretében.
  - Hé, Clar, várj már! - sietős lépésekkel igyekeztem utána. Bakancsom alatt ropogtak a levelek, és éreztem ahogy a már odaszáradt sár tapad a talpamra, hogy majd utána erős barna por formájában lepereghessen róla.
  - Nos, kedves barátném, ez lenne az új iskolád! - állt meg hirtelen, majd átkarolt, és íves formát leírva mutogatott az előttünk terpeszkedő hatalmas, piszkosfehér, néhol sötétszürke épületre. Fáradt mosolyra húztam ajkaim, majd sóhajtottam. Új élet. Vagy minden marad ugyanolyan?


  Fizika órára tartottam éppen egyedül, kezemben egy gyűrött papírfecnivel, amit egyre csak nyomorgattam. Clarissának matekja van, tehát az egyedüli akiben megbízhatok az a kezemben lévő terem száma. Hallgattam ahogy a korombeli, vagy idősebb lányok magassarkú cipői  kopognak a homokszínű márványpadlón.
Megálltam a 103-mas terem előtt, de azért még utolsó meggyőződésre a fecnire pillantottam. Bingó. Ez az.
Beléptem a fehérre festett falak fogságába. Körülnéztem hely találása reményében, végül a leghátsó sorban találtam egy kétszemélyes padot, ahol történetesen senki sem helyezkedett el. Előszedtem a cuccaimat, és minden szükséges felszerelést kipakoltam az asztal tetejére.
 Belépett egy negyvenes éveinek végében járó, szürke szmokingos, szürke hajó, szürke tekintélyt parancsoló szemű férfi. Hmm, a szürke ötven árnyalata..
  - Jó napot, osztály. Remélem készültek, mert a jövő órán felelnek. - Közölte, majd lecsapott egy vaskos könyvet a tanárok számára előállított asztalra. A táblához sétált, majd egy fekete alkoholos filc kupakját lecsavarva megtorpant egy zajra ; az ajtó nyílt. Egy barna hajú, barna szemű, fekete bőrdzsekis fiú lépett be rajta. Elég volt egyszer ránézni, az embernek rögtön leesett hogy az úgynevezett " nagymenők " közé tartozik. - Áh, Mr Redwood, nem tudtam mi hiányzik. - Sóhajtott fáradtan.
  - Ugyan, Mr Kingstone, tudom hogy imád! - kezeit drámaian széttárta majd kacsintott egyet.
  - Pontosan. Imádom beírni az ellenőrződbe a késést. Foglalj helyet, és az óra hátralévő részében olyan kussban leszel, hogy egy hangya lélegzetvétele is hangosabb legyen nálad, különben meg van beszélve egy randi az igazgatói szobában. Értve vagyok, Redwood? - nyugodt hangon, nyugodt tekintettel mondta. Egyszerűen lenyűgöző ez az ember.
A fiú körbenézett a termen, majd tekintete megállapodott rajtam. Hozzám sétált, majd levágódott mellém, és táskáját a földre dobta.
  - Heló, Dylan Redwood vagyok. Te új vagy, igaz? - nézett rám egy félmosoly kíséretében. Úgy látszik, ezt tényleg nem érdekli Mr Kingstone dumája.
  - Igaz. Elena Blackwell.
  - Nos, örülök a találkozásnak, Elena. - Láttam hogy még valamit mondani akar, de az igazándiból, egyáltalán nem érdekelt. Ezt tudtára is adtam azzal, hogy fejemet előre fordítva hallgattam az órát, akármit is beszélt.


  Egy furcsa jelek halmazával teli rajzolt fekete ajtó mellett álltam. Körülöttem sötétség volt ; az egyetlen amire ráláttam a hófehéren foszforeszkáló textilzuhatag ami testem köré volt felhalmozva.
Belöktem az ajtót, majd az égető érzést hagyva tenyeremen kitárult. Egy tükrökkel megrakott igen tágas teremben találtam magam.
Körülnéztem, de a tükörből egy szőke hajú, barna szemű idegen pillantott vissza rám. Velem meg mi történt? Arccsontjaim élesebbek lettek, szemeim beesettebbek, szám felduzzadt, a vörös göndörödő hajzuhatagomból pedig egy átható arany szín képződött, s ami a legmeglepőbb volt : fehér szárnyaim voltak. Úgy néztem ki, mint egy angyal, aki most pottyant le az égből.
  Egyszer csak a tükrökből kilépett egy  talpig fekete ruhás férfi, kinek szintén szárnyai voltak, ám az övéből éjsötét tollak hulltak. Arcán egy ezüstösen csillogó maszkot viselt, s arccsontjainak keretet adva, barna göndör tincsek álltak szét, amiket fény világított, ennek köszönhetően egy sötét glória képződött feje körül.
Felém sétált, s megállt pontosan előttem olyan szorosan, hogy homlokom tetején éreztem leheletét. Megfogta a jobb karomat, majd tanulmányozgatta kicsit, s szabad kezével hajam mögé nyúlt, és elővett egy érdekes formájú pengét. Vékonyka csuklómhoz érintette, majd elkezdett belevésni egy mintát ; egy kör alakot, ami úgy nézett ki mint a jing-jang golyó, csak ezen egy fekete félkör ölelte körül a fehéret, s bennük voltak a az apróbb körök.
Felsikítottam a szúró fájdalomtól, majd éreztem hogy a forró vérem csordogál lefelé.
Kezdett enyhülni az érzés, ám ekkor a jel elkezdett füstölni, majd lángolni, s egyszer csak azt éreztem hogy itt a vége. A tűzcsóvák belülről is marcangoltak, s porrá égették a szívemet.

Sziasztok! Remélem tetszett a rész, és nagyon nagyon sajnálom hogy ilyen későn hoztam..
Kövessétek a blogot a Facebookon  is, és iratkozzatok fel! Mx

Trailer

Sötét vérek fertőzik ereimet - chapter two

  Hosszú, földig érő bíborvörös ruhám alját kissé megemeltem hogy a pár centiméter magasságú piszkosszürke kőlépcsőn teljes biztonsággal tudjak feltipegni ugyanilyen színű magassarkúmban, anélkül hogy letaposnám, ezzel elgáncsolva saját magamat.
Ahogy a hatalmas épület bejáratához értem, magam mögé pillantottam, és néztem a sok-sok beáramló embert. Fogalmam sem volt hogy hol vagyok, és hogy miért. Egy különös érzés terített maga alá, amit még kellemesnek is mertem nevezni ; egy olyan természetfeletti állapot, mint amikor már a sokadik pohár vörösbort szürcsölegti az ember, és már teljesen mindegy hogy merre hány méter.
  Belöktem magam előtt a különböző alakzatokkalkal pompázó, barna faajtót, és egy tágas, fehér falakkal díszített hatalmas, elegáns teremben találtam magam. Lágyan zene szólt, és mindenfelé táncoló vagy beszélgető személyek helyezkedtek el.
Nem tudtam mit kezdjek magammal, így odasétáltam egy asztalhoz, amin kristálypoharakban aranyszínű pezsgő bugyborékolt. Nem szokásom alkoholt inni, de most különös októl fogva megkívántam. Felemeltem az asztalról a legszimpatikusabbnak vélt szeszes italt, és kortyoltam belőle egyet.
  - Hölgyem - hallottam meg egy kellemes, már-már mesebelien dallamos hangot -, miért ácsorog itt egymagában?
Oldalra fordítottam a tekintetem, és egy ezüstszínű álarcos férfit pillantottam meg. Fekete csőnadrág, egy fehér, majdnem félig gombolt ing, és egy sötétkék, épphogy fekete zakó volt rajta, szürke csizmával kiegészítve. Barna haja kuszán göndörödött arca körül, ezzel egy sötét színű glóriaszerűséget festve Rá. Nagyon ismerős.
  - Nincs kedve táncolni egyet? - hanglejtése még udvariasabbá változott, és ahogy arcára pillantottam, elvesztem zöld íriszeiben. Vajon az én barnás, seszínű szemeim is úgy ragyognak mint az Övéi?
Szelíd mosoly kíséretében rábólintottam ajánlatára, ezzel Ő átkarolta derekamat. Kezeimet nyaka köré csavartam, és egyszerre kezdtünk el mozogni a dallamra. Felpillantottam arcára, és láttam ahogy a  fény megcsillan az ezüst álarcon. Észveszejtő mosolyra húzta ajkait, és lassan de könnyedén, megforgatott. Szenvedélyesen lehunytam szemeimet, és csak élveztem az arcomat, s egész testemet simogató érzést.
Ahogy újra vele szemben álltam, kinyitottam szemeimet. Valami megváltozott. Fehér, hatalmas szárnyai nőttek. Hirtelen megtántorodtam. Elengedtem, és sokkoltan bámultam az oda nem illő végtagokat. Testem magától cselekedett ; megemeltem a karomat, és irdatlanul remegő ujjbegyeimmel óvatosan végigsimítottam a puha tollakon. Az érintésem nyomán a hófehér szárnyak fekete színt öltöttek, s az egész testemet fájdalom nyilalta át. Felsikítottam, és görnyedten estem a padlóra.
Enyhült az érzés. Kezdtem megnyugodni, mikor egy hatalmas vértócsát fedeztem fel magam körül. A ruhámból jött ; a textil hirtelen feketévé változott, s bőröm színét a fal fehérjéhez lehetett a legjobban hasonlítani. Ijedten körülnéztem. Senki sem törődött velem, mind táncoltak.
  - Elena.. - kezdte a férfi ugyanolyan hangon.


  Izzadtan ébredtem az ágyamban. A lepedőm nedvesen csavarodott alattam.
Csak egy álom volt.. Pedig olyan valóságosnak tűnt.. Az a sok vér, az álarcos férfi, a szárnyak..
Várjunk csak.. Az álarcos férfi teljesen megegyezett  azzal az alakkal akit tegnap az utcán, majd Joannék házában láttam..
Mintha jeges vízzel öntöttek volna nyakon, úgy pattantam fel, és sétáltam az íróasztalomhoz. Megfogtam a mobilomat, és az üzenetek közt kutattam, ám a tegnap küldött szöveget egyáltalán nem találtam.
Lehet valójában az egész meg sem történt? Csak álom volt?
Hátborzongató érzéssel tettem vissza a készüléket a asztalra, ám ott valami nem stimmelt ; egy égetett szélű, gyűrött, piszkosfehér papír hevert a közepén. Az Istenre mernék esküdni, hogy az tegnap még nem volt ott. Remegő kézzel nyúltam érte, s nyitottam szét.
Kirázott a hideg, és elsápadtam a gyorsan írt, kacskaringós betűket olvasván : ugyanaz a szöveg, mint tegnap éjjel az SMS-ben.

" Álmaidban találkozunk. Csak vigyázz, kinek adod magad. "

  Eszeveszetten kerestem  egy ruhát, amit gyorsan magamra kapkodtam, majd hajamat egy laza kontyba fogtam össze fejem tetején.
Lerohantam a lépcsőn, felkaptam a kabátom és egy fekete tornacipőmet, majd kiléptem a jegesen süvítő, fagyos szélbe. Körülnéztem, de az utca teljesen kihalt volt.
Erőt vettem magamon,  és néhány lépést téve máris a szomszéd ház küszöbén álltam. Mielőtt kezemet kopogásra nyújthattam volna kitárult az ajtó, és egy sötét alak suhant el mellettem.

Sziasztok! Remélem tetszett ez a rész is! Tudom hogy nem lett hosszú, de nekem az olyanok egyszerűen nem mennek..
Iratkozzatok fel ha kíváncsiak vagytok a folytatásra, és lépjetek be a Facebook csoportba!Mx

Holmes Chapel - chapter one

Hideg és zord, viharos délelőtt volt amikor apámmal egy angol kisvárosba, Holmes Chapelbe költöztünk. Édesanyám meghalt amikor születtem, így magunkra maradtunk. Van még egy bátyám is, de ő Brooklynban egy egyetemen tanul.
Buzgón követtem apámat, aki a ház egykori tulajdonosa után sétált a bejárati ajtóhoz. Lépteink alatt ropogtak  a hajlott fákról hullott sárgás - pirosas színekben tündöklő száraz, különböző alakokat öltő levelek. A hűvös szellőnek köszönhetően dideregtem, s igen vékony kabátom szegélyét még jobban összehúztam magamon. Alig vártam már, hogy beléphessek az új otthonunkba - legalábbis, mielőtt halálra fagyom.
  - Tudják, ez a lakás már igen régi, édesanyámé volt. - Magyarázta a körülbelül apámmal egyidős, mosolygós, kedves arcú nő, miközben az ajtózárral vacakolt.
Ahogy átléptük a küszöböt, végre rendesen körülnézhettem, ugyanis eddig csak az interneten keresztül láttam fotókat ; minden egészen tágas volt, a falak néhol fehérre, néhol narancssárgára voltak festve. A legtöbb bútor barna vagy fekete volt.
  - Nos, akkor én megyek, majd még később átugrok. Egyébként a szomszéd házban lakom. - Mondta sietősen a nő, majd nyakába tekert egy sötétzöld színű sálat, és hosszú, gesztenyebarna haját - amiben néhol feltűnt egy-egy ősz tincs - igazgatta. Éppen az ajtót készült bezárni, mikor vissza fordult, s hozzám beszélt : - Oh, és van két veled egyidős gyerekem, majd őket is elhozom, hagy ismerkedjetek!

  - Na, hogy tetszik a hely? - kérdezte apám, miközben kinyúlt a nappaliban lévő kanapén. Biztosan szegény is eléggé kifáradhatott a nagy pakolászás közben : de végre valahára elkészültünk vele!
  - Egész jó. - vontam meg vállaimat, s felhúztam térdeimet, majd átkaroltam őket. Éppen kortyolni akartam egyet a dohányzóasztalon álló, gőzölgő kakaómból, mikor csöngettek. - Majd én megyek! - mondtam, s feltápászkodtam a fotelből.
Ahogy kinyitottam az ajtót a barna hajó nő állt velem szemben, s mellette egy 18-19 évesnek tűnő, szőke hajú lány vigyorgott, aki nagyon hasonlított rá. Beengedtem őket, majd helyet foglaltak a nappaliban.
  - Ő itt a lányom, Clarissa Styles. Oh, és még neked be sem mutatkoztam. Joanne Foxx vagyok! - nyújtotta kezét felém.
  - Elena Blackwell. - küldtem egy mosolyt mindkettejük felé.

Egész jól összebarátkoztunk Joannékkal, és sok mindent megtudtunk egymásról ; Clarissa abba az iskolába jár ahova én is fogok. Joanne ügyvédként dolgozik, és van még egy fia, aki három évvel idősebb nálam, és eléggé egy különc típus. Inkább lóg otthonról, és bandázni jár, mintsem a családjával töltse az időt, legyen szó közös vacsoráról vagy ünnepnapról. Clarissa és Harry (mint megtudtam így hívják a fiút) apja öt évvel ezelőtt rákban elhunyt.
Pizsamában ültem az ágyamon, és a telefonomat nyomkodtam, mikor hirtelen megcsörrent.
  - Heló királylány, engem már el is felejtettél? - szólt a készülékből Setphen hangja. Ösztönösen elvigyorodtam.
  - Miért? Ki az? - mentem bele játékába.
  - Csak egy szerencsétlen idióta.. És, milyen a ház? Tetszik? - kérdezősködött, mire az ablakomhoz sétáltam és a széles párkányra ültem.
  - Igen, minden tök jó! A szobám az főleg tetszik, alig várom már hogy lásd! És képzeld, nagyon rendesek a szomszédok.. - áradoztam, s kitekintettem a sötét éjszakába. Minden csendes, nyugodt, volt, kivéve egy valamit.. valakit... Egy magas, alakot pillantottam meg, és úgy éreztem hogy egyenesen rám bámul. A szavam rögtön elakadt.
Pillanatokon át csak bámultam, s  mozdulatlanul állt. Stephen a telefonban egyfolytában a nevemet hajtogatta, és azt kérdezgette hogy mi történt..
  - Steph.. Most le kell tennem. - a hangom meglepően vékony volt.
Minden bátorságomat összeszedve, meggondolatlanul bújtam be meleg köntösömbe, s rohantam le a lépcsőn, egészen az udvarig. Remegő kézzel fogtam meg a kilincset, s nyitottam ki az ajtót. Körülnéztem a sötét, zuhogó eső áztatta utcán, de senkit sem láttam.
  - Hahó.. Van ott valaki? - kétségbeesetten és halkan beszéltem.
Hülyeség volt kijönnöm! Lehet hogy csak képzelődtem..
Reszkető végtagokkal sétáltam vissza a szobámba. A biztonság kedvéért még egyszer kinéztem, de ismét ugyanaz a kép terült elém : semmi.
Tovább vezettem a tekintetemet, és Joannék házából, az én hálómmal szemben lévő szoba ablakán gyér fény szűrődött ki, s ugyanazt a göndör fürtös alakot pillantottam meg, mint ezelőtt az utcán. Nagyon megrémültem..
Egy pittyegést hallottam az íróasztalom felől. A mobilom. Biztosan Stephen.
Ahogy megnéztem az üzenetet, szívem mérhetetlen gyorsasággal kezdett verni a mellkasomban. Újra és újra elolvastam az üzenetet, s egyre jobban úgy tűnt, mintha minden egyes betű rajtam szórakozna.. Gyorsan behúztam a sötétítő függönyt, majd zaklató szívvel feküdtem be az ágyamba, s próbáltam magamra erőltetni az alvást, de sehogy sem sikerült..

 Sziasztok! Remélem tetszett az első rész! Iratkozzatok fel, és lépjetek be a facebook csoportba ha kíváncsiak vagytok a folytatásra! Ha valamit tudni szeretnétek, írjatok a chatbe! Mx