Sötét vérek fertőzik ereimet - chapter two

  Hosszú, földig érő bíborvörös ruhám alját kissé megemeltem hogy a pár centiméter magasságú piszkosszürke kőlépcsőn teljes biztonsággal tudjak feltipegni ugyanilyen színű magassarkúmban, anélkül hogy letaposnám, ezzel elgáncsolva saját magamat.
Ahogy a hatalmas épület bejáratához értem, magam mögé pillantottam, és néztem a sok-sok beáramló embert. Fogalmam sem volt hogy hol vagyok, és hogy miért. Egy különös érzés terített maga alá, amit még kellemesnek is mertem nevezni ; egy olyan természetfeletti állapot, mint amikor már a sokadik pohár vörösbort szürcsölegti az ember, és már teljesen mindegy hogy merre hány méter.
  Belöktem magam előtt a különböző alakzatokkalkal pompázó, barna faajtót, és egy tágas, fehér falakkal díszített hatalmas, elegáns teremben találtam magam. Lágyan zene szólt, és mindenfelé táncoló vagy beszélgető személyek helyezkedtek el.
Nem tudtam mit kezdjek magammal, így odasétáltam egy asztalhoz, amin kristálypoharakban aranyszínű pezsgő bugyborékolt. Nem szokásom alkoholt inni, de most különös októl fogva megkívántam. Felemeltem az asztalról a legszimpatikusabbnak vélt szeszes italt, és kortyoltam belőle egyet.
  - Hölgyem - hallottam meg egy kellemes, már-már mesebelien dallamos hangot -, miért ácsorog itt egymagában?
Oldalra fordítottam a tekintetem, és egy ezüstszínű álarcos férfit pillantottam meg. Fekete csőnadrág, egy fehér, majdnem félig gombolt ing, és egy sötétkék, épphogy fekete zakó volt rajta, szürke csizmával kiegészítve. Barna haja kuszán göndörödött arca körül, ezzel egy sötét színű glóriaszerűséget festve Rá. Nagyon ismerős.
  - Nincs kedve táncolni egyet? - hanglejtése még udvariasabbá változott, és ahogy arcára pillantottam, elvesztem zöld íriszeiben. Vajon az én barnás, seszínű szemeim is úgy ragyognak mint az Övéi?
Szelíd mosoly kíséretében rábólintottam ajánlatára, ezzel Ő átkarolta derekamat. Kezeimet nyaka köré csavartam, és egyszerre kezdtünk el mozogni a dallamra. Felpillantottam arcára, és láttam ahogy a  fény megcsillan az ezüst álarcon. Észveszejtő mosolyra húzta ajkait, és lassan de könnyedén, megforgatott. Szenvedélyesen lehunytam szemeimet, és csak élveztem az arcomat, s egész testemet simogató érzést.
Ahogy újra vele szemben álltam, kinyitottam szemeimet. Valami megváltozott. Fehér, hatalmas szárnyai nőttek. Hirtelen megtántorodtam. Elengedtem, és sokkoltan bámultam az oda nem illő végtagokat. Testem magától cselekedett ; megemeltem a karomat, és irdatlanul remegő ujjbegyeimmel óvatosan végigsimítottam a puha tollakon. Az érintésem nyomán a hófehér szárnyak fekete színt öltöttek, s az egész testemet fájdalom nyilalta át. Felsikítottam, és görnyedten estem a padlóra.
Enyhült az érzés. Kezdtem megnyugodni, mikor egy hatalmas vértócsát fedeztem fel magam körül. A ruhámból jött ; a textil hirtelen feketévé változott, s bőröm színét a fal fehérjéhez lehetett a legjobban hasonlítani. Ijedten körülnéztem. Senki sem törődött velem, mind táncoltak.
  - Elena.. - kezdte a férfi ugyanolyan hangon.


  Izzadtan ébredtem az ágyamban. A lepedőm nedvesen csavarodott alattam.
Csak egy álom volt.. Pedig olyan valóságosnak tűnt.. Az a sok vér, az álarcos férfi, a szárnyak..
Várjunk csak.. Az álarcos férfi teljesen megegyezett  azzal az alakkal akit tegnap az utcán, majd Joannék házában láttam..
Mintha jeges vízzel öntöttek volna nyakon, úgy pattantam fel, és sétáltam az íróasztalomhoz. Megfogtam a mobilomat, és az üzenetek közt kutattam, ám a tegnap küldött szöveget egyáltalán nem találtam.
Lehet valójában az egész meg sem történt? Csak álom volt?
Hátborzongató érzéssel tettem vissza a készüléket a asztalra, ám ott valami nem stimmelt ; egy égetett szélű, gyűrött, piszkosfehér papír hevert a közepén. Az Istenre mernék esküdni, hogy az tegnap még nem volt ott. Remegő kézzel nyúltam érte, s nyitottam szét.
Kirázott a hideg, és elsápadtam a gyorsan írt, kacskaringós betűket olvasván : ugyanaz a szöveg, mint tegnap éjjel az SMS-ben.

" Álmaidban találkozunk. Csak vigyázz, kinek adod magad. "

  Eszeveszetten kerestem  egy ruhát, amit gyorsan magamra kapkodtam, majd hajamat egy laza kontyba fogtam össze fejem tetején.
Lerohantam a lépcsőn, felkaptam a kabátom és egy fekete tornacipőmet, majd kiléptem a jegesen süvítő, fagyos szélbe. Körülnéztem, de az utca teljesen kihalt volt.
Erőt vettem magamon,  és néhány lépést téve máris a szomszéd ház küszöbén álltam. Mielőtt kezemet kopogásra nyújthattam volna kitárult az ajtó, és egy sötét alak suhant el mellettem.

Sziasztok! Remélem tetszett ez a rész is! Tudom hogy nem lett hosszú, de nekem az olyanok egyszerűen nem mennek..
Iratkozzatok fel ha kíváncsiak vagytok a folytatásra, és lépjetek be a Facebook csoportba!Mx