Szomszédfiú vagy őrző? - Chapter six

  - És ott mi a helyzet? Megvagytok nélkülem? - mosolyogtam bele laptopom kamerájába.
  - Nagy nehezünkre esik, de valahogy túléljük. Chad hiányol. - Játszotta magát Stephen, miközben ásított egyet. Nem nagyon vagyok tisztában az időeltolódással, de mivel itt kora reggel volt, Brooklynban valahogy estefelé lehetett.
  - Álmos vagy? - mosolyodtam el.
  - Fárasztó egy napom volt, az biztos! Ha nem bánod, mennék lefeküdni. - Dörzsölte lomha kézmozdulatokkal halványan karikás szemeit.
  - Semmi baj. Én most úgyis elakartam ugrani valahova reggeliért, mert apa elment Londonba 
Joannel. Tudod, Clarissa anyjával.
  - Még mindig nem tudsz főzni? - röhögte el magát, de úgy, hogy a forgószékéről leesett, és még a könyveit is magával rántotta.
  - Héé, én ezt egyáltalán nem tartom ilyen viccesnek! - vágtam durcás arcot, bár belülről én is szeszélyes kisgyerekként kacagtam, a régi ehhez kötődő emlékeinken.
  - Én most már tényleg megyek. - Ült vissza ziláltan jókedvűen. - Vigyázz magadra.
  - Te is. Jó éjt! - köszöntem el, majd kinyomtam a skype-ot.
 Felálltam az íróasztalomon heverő, fehér laptopom elől, majd apa túlméretezett pulcsijában és egy melegítőnadrágban az ablakomhoz csoszogtam. Elhúztam a függönyt és bukóra nyitottam az ablakot, mert eléggé fülledt volt már a levegő a szobámban.
  Éppen öltözni készültem, amikor megpillantottam a szomszédos ablakban egy éppen a pólóját felvevő Harryt. Nem tudtam tekintetemet elszakítani róla. Teli tetovált és kidolgozott felsőteste teljesen rabul ejtett.
 Már éreztem hogy kezdek elolvadni, amikor hirtelen rám vetette zöld íriszeit. Szívem hatalmasat dobbant, és gyorsan a fal mögé bújtam, nem mintha így kitudtam volna törölni az elmúlt egy perc eseményeit. Pár másodperc múlva mély nevetést hallottam, egészen közelről. Céklavörösen kinéztem az ablakomon, majd a göndör barna hajú, zöldszemű, adonisztestű szomszédomat fürkésztem bűntudatos képpel, amint éppen félig kilógva a nyitott ablakon kalimpált nekem, arcán egy pimasz, széles mosollyal.
  - Reggelt', kukkoló! Látom kijött belőled a másnaposság. Szó szerint - vihogott. 
  - Hagyjál! Öltözök, menj innen! - sértődötten összefontam magam előtt karjaimat.
  - Miért, csak neked lehet leskelődni? - húzta fel gúnyosan egyik szemöldökét.
Mérgemben teljesen behúztam a sötétítő függönyt, és még az ablakot is becsaptam. Bőven elég volt ennyi szellőztetés!
  Durcásan téptem fel ruhásszekrényemet, majd előrántottam egy pulcsit és egy gatyát, amit a mai napra szántam magamra. Gyorsan átvedlettem a melegítőfelszerelésből, majd egy hajkefével többször is átmentem vörös sörényemen. Már-már átlátszó sminket kentem magamra, majd felkaptam a táskámat, és kettesével szedve a lépcsőfokokat rohantam le. Az előszobában gyorsan magamra húztam bakancsom és kabátom, majd kiléptem a novemberi reggeli, tipikus jéghideg angol időjárásba.
Az utcán szétnézve, megpillantottam Harryt, amint egy fának dőlve, összekulcsolt karokkal méregetett.
  - Mit szeretnél? - kérdeztem sértődötten. Megvonta a vállát, én meg elkezdtem sétálni az egyik irányba.
  - Hová megyünk? - kérdezett vissza, miközben már lassan a nyakamon szedte a lábát.
  - Én enni. És te?
  - Megmutatom neked hol van a kávézó, mivel erre csak a sikátoros zsákutcában kötnél ki.
Megfordultam, gondolván a másik irányba kell menni, de az utca helyett Harry mellkasán kötöttem ki. Ő megfogta a csuklómat, és kiforgatott keblei közül. Olyan ismerős volt ez a mozdulatsor, mintha már megtörtént volna.
Feszülten követtem őt, miközben kínosan pontosan  számolgattam a sáros járdalapokat.


  - De azért jól érezted magad tegnap? - kérdezte Harry figyelmes tekintettel, miközben kortyolt egyet feketekávéjából.
  - Igazából, már azelőtt különös érzet fogott el, mielőtt odaértünk Clarrel. Aztán meg kimentem az erkélyre és.. - ahogy emlékeim között kutattam, valami átvillant az agyamon. - Hé.. az..
  - De igen. Én voltam. Nyugi, nem gondoltam komolyan, csak unatkoztam, és jó ötletnek tartottam szórakozni egy kicsit. - Tudtam, hogy mérgesnek, vagy legalább csak egy kicsit is idegesnek kéne lennem rá, de nem ment.
  - Mesélj magadról - kértem, ezzel is terelve a témát.
  - Tudod.. - kezdett nevetésbe - éppen nem olyan srác vagyok, akit anyuci preferál egyetlenegy kislánykájához.
  - Anyám meghalt.
  - Tudom.

A zöld, és barna kemény csatát vívott egymással, miközben fáradhatatlanul ragyogtak a különös érzelmek veszedelmes kereszttüzében. Vágy, veszély, féltés, mámor, és természetfeletti erők lobbantak fel forrón, égetve a gyengébbik fél teljes létét. Ebben a pillanatban kezdődött el valami, ami semmi jóhoz nem vezethet, mégis olyan fontos a másik számára, mint lélegzetvétel egy fuldokló léleknek.


*1 héttel és négy nappal később
 
  Már  napok óta nem láttam Harryt. Olyan nyomtalanul és gyorsan párolgott el az életemből, mint ahogyan megjelent benne. A szobályában sem láttam már fényt, és  motorja ismerős búgását sem hallottam egy ideje. 
  - Elena, itt vagyok! - vágtatott be szobám ajtaján a másik Styles.
  - Nem nehéz észrevenni - biccentettem felé fejemmel.
  - Van már terved erre a párnapos pihenőidőre? - kérdezte izgatottan. Már előre félek mit hoz ki ebből.
  - Talán pihenni?
  - Nagyszerű! Holnap lesz egy buli..
  - Bele se kezdj! Éppen elegem van ezekből a "jajj, csak egy buli" témákból, és a piálásból, nem beszélve a többi tizen-huszonéves egy éjszakás kalandot kereső baromról!
  - Elena.. Légy szíves.. Nagyon szépen kérlek. - Utálom amikor azokkal a nagy és kerek barna szemeivel néz rám. Csak egyszerűen megtört.
  - Ezzel a tekintettel még egy papot is rá tudsz vinni egy gyilkosságra! - sóhajtottam megadóan.
  - Köszi!! Szeretlek! - ölelt át. Már csak ezért is megérte belemenni. - Ó, már ennyi az idő! Ideje mennem. Holnap 7 órakor találkozunk, majd hívok egy taxit.
  - Szia, Clar - intettem neki, ahogy kilépett az ajtón.
Lementem a konyhába, és apát láttam, miközben  főzött valamit.
  - A fenébe! Elena drágám, elugranál a boltba tojásért?
  - Persze, apa. - Mosolyogtam rá. Látszott rajta hogy ideges.
Felkaptam a cuccaimat, és már úton is voltam. November közepetájt, este 5 óra körül már igazán besötétedett, és még az erős, jéghideg szél is csípte arcomat.
Kész megváltás volt belépni az utca sarkán álló, meleg és fényes kisboltba, de sajnos ez sem tartott sokáig, mert se perc alatt megvettem a tojást.
  Miközben hazafelé sétáltam, egy kéz ragadta meg hátulról a vállaimat. Rémületemben felsikítottam.
  - Csak én vagyok - vihogott a képembe Dylan.
  - Úristen, tudod hogy megijedtem? - dobogó szívvel boxoltam karjába. És ha már Dylannél tartunk.. Mostanában nagyon összebarátkoztunk, igazán megismertem milyen is ő, és nem az előítéleteimre hallgattam.
  - Pont téged kerestelek. - Mondta, mikor már elindultunk.
  - Igen?
  - Clarissa mondta hogy holnap ti is jöttök Smith bulijára. Arra gondoltam hogy mehetnénk hárman - vonta meg vállát.
  - Nekem megfelel. Feltéve ha nem itatsz le.
  - Hé! - röhögte el magát ismét.
  - Akkor holnap találkozunk. - Búcsúztam el tőle, és beszaladtam a házunkba. 


  Mivel kint hideg van, és kiöltözni sem nagyon szeretnék, csak egy fekete egyberuhát vettem fel, combközépig érő, ugyanilyen színű zoknival, egy melegebb bőrkabáttal és bakanccsal. Állítólag most ez a divat, és nehezen bevallva, de egy kicsikét nekem is tetszik.
Az utcán Clarissával vártuk Dylant és a taxit, és mire megérkeztek elindultunk. Egy kisebb szórakozóhelyen álltunk meg, és mielőtt kiszálltunk, Dylan kifizette az utat.
Clar és Dylan izgatottan, míg én feszélyezve léptem be a vodkától és sörtől bűzló helyre. Mindenféle fényekkel világítottak a képembe, amitől kissé megszédültem. Utálom az ilyen, és ehhez hasonló klubokat.
  - Lányok, iszunk valamit? Nyugi El, neked csak egy gyenge koktélt gondoltam. - Üvöltötte túl a zenét Dylan.
Odasétáltunk a pulthoz, és Clarissáék egy-egy whiskyt húztak le, én pedig csak egy narancslevet szürcsölgettem.
  Míg barátaim a táncparketten rángatóztak, én csak egy helyben ücsörögtem, de igazából nem is bántam.
  - Hé, kislány, nincs kedved beszélgetni? - szólított le egy fekete hajú, kék szemű srác, akit párszor láttam már Dylan társaságában. Mivel ő megbízik benne, és jóban van vele, nem lehet egy tömeggyilkos típus, szóval válaszoltam neki.
  - Elena vagyok.
  - Én Smith. Nem megyünk ki kicsit? Már kezdek rosszul lenni a tömegben. - Bólintottam egyet, majd kezemnél fogva kihúzott a helyről.
Egy sötét sikátornál álltunk meg, amikor a falnak döntött, és ajkait megpróbálta közel hozni az enyéimhez. Csak ekkor éreztem meg rajta a tömény vodka és olcsó sör szagát.
  - Eressz el! - próbáltam üvölteni, de befogta a számat, másik kezével pedig a combomat kezdte el simogatni.
Ajkait keményen az enyéimhez tapasztotta, majd nyelvét belém tuszkolta. Undorító alkohol íze volt. Szemeimet erősen összeszorítottam, megadva magam. Ekkor hirtelen egy erős, fehér színű fényre eszméltem, majd egy puffanást hallottam egyenesen a lábaim előtt. Smith eleresztett, és kétrét görnyedve hevert a földön, mellette pedig egy dühös Harry állt. Az égből egy véres toll hullott hajamba, de nem törődtem vele, csak szorosan magamhoz öleltem a zöld szemű fiút. Ahogy a derekamat szorongattam, kicsordultak a könnyeim.
  - Köszönöm.. megmentettél - ennyit bírtam kinyögni.

Sziasztok! 
Sajnálom hogy múlthéten nem volt új rész, de remélem ezzel a hosszabb fejezettel kárpótoltalak. Ha tetszik a blogom iratkozz fel, valamint csatlakozz a Facebook csoporthoz! 
Megj. : a  fejezet kb. felénél, a dőlt betűs részlet nem Elena szemszögéből, hanem E/3-ból van írva. 
Brooklyn xx